Az elmúlt napokban öt újonnan regisztrált pozitív esetnél fennáll a koronavírus indiai mutációjának gyanúja, ezek közül kettőt Salzburgban, hármat pedig a magyar határ közelében fekvő Miklóshalmán találtak. A levett mintákat még vizsgálják, egyértelmű és pontos eredmény jövő hét közepére várható - írja az MTI tudósítója.
A miniszter elmondta, hogy Ausztria már csütörtökön elrendelte a repülőgépek beutazási tilalmát Indiából, és a kontaktkutatást mindkét tartományban rendkívüli alapossággal végezték el hatóságok. "Mindenesetre megnehezítjük az indiai mutáció hazai elterjedését" - tette hozzá bizakodóan.
Kapcsolódó
Május 19-től annak, aki étterembe, színházba vagy éppen labdarúgó-mérkőzésre akar menni, igazolnia kell, hogy beoltott, illetve felgyógyult a betegségből, ezek hiányában azonban minden alkalommal negatív koronavírus-tesztre lesz szüksége. Az antigén teszt 48 óráig, a PCR teszt 72 óráig lesz érvényes. Azoknak, akik már legalább az oltás első adagját megkapták, és a beadástól számítva 21 nap eltelt, a továbbiakban már nem kell teszteltetniük magukat.
Májusban egyelőre a különböző igazolások szolgálnak majd belépőül. A digitális változattal Mückstein június előtt nem számol, mert a telefonon tárolható QR-kódos verziónak minden szempontból meg kell felelnie az adatvédelmi rendelkezéseknek, és ennek kidolgozása még időt vesz igénybe. A miniszter reméli, a zöld útlevél tekintetében mielőbb megszületik a közös európai megoldás, amely egységesen szabályozná az utazási feltételeket a tagországok között.
A tárcavezető nem zárta ki, hogy akár szigorításokra is sor kerülhet az országosra tervezett májusi nyitásokkor, amennyiben bizonyos tartományok vagy körzetek romló járványügyi adatokat mutatnak fel.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön