A CNN hírtelevízió és a Politico című lap egyaránt arról számolt be, hogy egyes republikánus szenátorok szerint nem lesz meg az Andrew Puzder kinevezéséhez szükséges megfelelő szenátusi voks, ezért azt szorgalmazzák az elnöknél, hogy még a csütörtöki szavazás előtt vonja vissza Puzder jelölését - írja az MTI.
A munkaügyi miniszteri posztra jelölt Puzder támadások kereszttüzében állt: részben, mert kiderült, hogy bejárónőként egy illegális bevándorlót foglalkoztatott, részben pedig mert előkerült és a szenátusban körözték azt az évtizedekkel ezelőtt készült tévéműsor-felvételt, amelyben Puzder akkori felesége családon belüli erőszakkal vádolta meg őt.
Puzdert, aki egy gyorsétterem-hálózat elnök-vezérigazgatója volt, bírálatok érték azért is, mert korábban ellenezte az Obama-kormányzat javaslatát, amely a minimálbér óránkénti 15 dollárra történő emelését irányozta elő a jelenlegi 7 és fél dollár helyett, s kritikát fogalmaztak meg vele szemben azért is, mert a gyorsétterem-hálózat több reklámjában bikinis lányok majszoltak hamburgereket.
Négy republikánus szenátor már jelezte, hogy valószínűleg nem szavazza meg Puzdert, és sajtóhírek szerint mások is ezt fontolgatják.
A CBS televízió szerda délutáni beszámolója szerint a Fehér Ház is fontolóra vette a jelöltség visszavonását. A már többször is elhalasztott szenátusi szavazás a jelenlegi állás szerint csütörtökön lesz.
Legolvasottabb
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező