Az újabb botrányról elsőként beszámoló Der Spiegel szerint Alsó-Szászországban 150 csirkefarm ellen indult ügyészségi eljárást, mert felmerült a gyanú, hogy jogosulatlanul használták az ökológiai tartásra vonatkozó jelzést a tojásokon. Az első eljárások még 2011-ben indultak.
Az illetékes oldenburgi ügyészség vezetőjének nyilatkozata szerint jelenleg 100 tojástermelő gazdaság ellen nyomoznak. Több ügyet átadtak az Észak-Rajna-Vesztfália, illetve a Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományi hatóságoknak. Hétfőn a Türingia tartományi mezőgazdasági és fogyasztóvédelmi minisztérium is jelezte, hogy a biotojásra vonatkozó jelzés jogosulatlan használatának gyanúja miatt eljárás indult két vállalkozás ellen.
A beszámolók szerint az érintett gazdaságokban az ökológiai tartásra vonatkozó előírásokhoz képest jóval több tyúkot tarthattak a tyúkólakban. Így feltehetőleg milliós nagyságrendben értékesítettek biotojásként a termelési előírásoknak nem megfelelő módszerekkel előállított tojást.
A biotojás minősítés legfőbb feltételei közé tartozik az ökológiai termesztésű és antibiotikumoktól mentes tápanyag használatának kötelezettsége mellett, hogy biztosítani kell tyúkonként legkevesebb 4 négyzetméternyi szabadtéri kifutóterületet - olyan helyen, ahol nem alkalmaznak műtrágyát -, és a tyúkólakban négyzetméterenként legfeljebb hat állatot lehet tartani.
A költségesebb előállítási módszer miatt a biotojás fogyasztói ára átlagosan 10 centtel haladja meg a más típusú tojások árát Németországban, ahol naponta átlagosan 2 millió darab biotojást értékesítenek.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Kétéves mélyponton az euró, izomból erősödik a forint