Hiorgiosz Kondrosz, az Alekszisz Ciprasz miniszterelnök vezette baloldali párt elnökségének tagja azt állította, hogy az úgynevezett Grexit az athéni kormány számára nem alternatíva, mint ahogy eddig sem volt az.
Kondrosz - aki a párt központi bizottságának tagja - támogatásáról biztosította Ciprasz miniszterelnök bejelentését a július 5-re tervezett, a reformintézkedésekről, illetve a hitelezők követeléseiről dönteni hivatott referendumról. "A görög lakosságnak demokratikus joga, hogy maga döntsön saját jövőjéről" - hangoztatta a baloldali politikus, aki szerint a népszavazás eredményétől függetlenül az említett Grexit nem jön szóba.
Kapcsolódó
A görög kormánypárti politikus bírálta ugyanakkor a hitelezők magatartását az adósságválságban. Kondrosz szerint meg kell találni a partnerekkel való megállapodáshoz vezető utat, az azonban nem vezet ki a válságból, ha - mint fogalmazott - Görögországnak ultimátumokat adnak vagy zsarolják.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Őrjöng Irán vezetője, Trumpnak és az EU-nak is nekiment
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Óriási a kereslet az olcsó használt autók iránt, ez áll a háttérben
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Leállt az M3-as metró
Meloni dühbe gurult, államellenesnek nevezte az erőszakos tüntetéseket
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte