Magyarországon egy 1876-os jogszabály rendelkezett a műhibáról és adott módot arra, hogy a kezeltek, félrekezeltek bírósághoz fordulhassanak. Ugyanakkor a rendszerváltás előtt fehér hollónak számított a műhibaper, az egészségügyi intézmények pedig sokszor nem adták ki a kellő orvosi iratokat. Ez a gyakorlat azonban egy alkotmánybírósági határozat folytán megszűnőben van. A Legfelsőbb Bíróság például kimondta, hogy az orvos betegét köteles minden olyan esetleges szövődményről tájékoztatni, amelynek lehetősége már meghaladja az öt százalékot. Jelenleg évente mintegy háromszáz eljárást kezdeményeznek a betegek. (Ugyanakkor nem lehet kétségünk afelől, hogy a műhibák legnagyobb része rejtve marad.) E perek tíz százalékában már csupán a családtagok járhatnak el, ennyi ugyanis a halállal végződött beavatkozás. Az orvosok ellen indított perek ötven százalékát Magyarországon a szülészeteken, nőgyó-gyászati intézményekben elkövetett műhibák miatt indítják, a többit az összes orvosi szakterület adja. A felperesek egyrészt a téves diagnosztizálást, gondatlan félrekezeléseket vagy a nem mindenre kiterjedő, nem elég alapos orvosi tájékoztatást sérelmezik, másrészt azt állítják, hogy amennyiben ápolásuk, kezelésük, gyógyításuk során tájékoztatták volna őket betegségük, kezelésük minden lehetséges következményéről, talán nem is vállalkoztak volna a műtétre. Az esetek között olyan is előfordul, hogy az érintett minden felvilágosítást megkapott, de állítása szerint műhiba történt. Természetesen az orvosok, ahol lehet, jól felfogott érdekükben hallgatnak. És melyik beteg szállna szembe orvosával? És ha rá is szánja magát, a neheze még csak a tárgyalótermekben következik. A betegek érdekérvényesítését finoman fogalmazva sem könnyíti meg, hogy a tárgyalótermekben tanúkként többnyire orvosokat hallgatnak meg, és szakértőként a bíró szintén orvosokat kér fel. Vitás esetben a hasonlóképp orvosokból álló Egészségügyi Tudományos Tanács felülvéleménye határoz. Ám kis országban minden szakma belterjes, főként ha a szakmailag elmarasztalt orvos visszavághat, hiszen a jövőben talán ő mond véleményt az elmarasztaló orvosról. A bíró pedig okiratok, a felülvélemény alapján dönt. Mi más alapján is határozhatna? 1997-ig a kötelező orvosi felelősségbiztosítást kezelő biztosító nem törekedett peren kívüli megegyezésre, az elmúlt két évben azonban ez megváltozott: a kórház pervesztessége esetén ugyanis fizetniük kell, elemi érdekük tehát, hogy időben lépjenek. A biztosítók így leülnek tárgyalni a bírósággal fenyegetőző betegekkel. Az Egyesült Államokban (igaz, ez sok esetben a másik véglet, lásd keretes írásunkat) a kórházak igyekeznek elkerülni a bírósági eljárást. Nálunk is történt némi szemléletváltás; a kórházak számára is egyre kényelmetlenebbé válik egy-egy bírósági hercehurca. Általános probléma: a félrekezelt, szövődmények miatt megviselt emberek nemigen tudják, hogy kihez forduljanak segítségért. Sokszor szégyellik a velük történteket, s évek múlva döntik el, hogy ügyvédet fogadnak. Az idő előrehaladtával azonban egyre nehezebb a bizonyítás. Ennek ellenére - az adatok szerint - növekszik a bíróság által megítélt kártérítési összeg nagysága. Ha a betegek ügyvédei jogerősen is megnyerik a polgári kártérítési pert - és a kórházaknak, pontosabban a biztosítóknak fizetniük kell -, kártérítésként túlnyomórészt egymillió forint alatti összeget ítélnek meg. Amennyiben haláleset történt, akkor az összeg átlagosan hárommillió forint. De végeredményképpen ami leginkább sújtja az orvost: más egészségügyi intézményben kell munkát vállalnia. Ha a felperes az orvos büntetőjogi felelősségét is szeretné megállapíttatni, akkor többnyire foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indul eljárás. Ám a rendőrök szabadulni igyekeznek a bonyolult ügyektől, amelyhez túlnyomórészt nem értenek. Igen kevés, évente három-négy ítélet mondja ki az orvos valamilyen mértékű büntetőjogi felelősségét, ám foglalkozástól való eltiltással az utóbbi öt évben egyetlen orvost büntettek. Műhibaperrel kapcsolatban ritka az orvosi kamarából történő kizárás is, hiszen ezt elsősorban a büntetőügy ítélete alapozhatja meg. Az egészségügyi tárca mindenesetre a bírósági eljárások számának csökkenését reméli attól a rendelettől, amely 2002 végégig előírja, hogy minden kórházban úgynevezett betegjogi irodát kell felállítani. A perek szakértői szerint a nálunk kialakult helyzet legnagyobb hibája, hogy a rosszul fizetett, hálapénzzel frusztrált orvosok visszacsatolásként tévedhetetlennek állítják be magukat. Ilyen körülmények között érvényesül a bevezetőben idézett kificamított történel-mi mondás, miszerint műhibákról, amelyek nem létez-nek, semmi szó sem tétessék többé. DRÁVUCZ PÉTER **** KERETBEN **** A másik véglet Az Egyesült Államokban nem létezik olyasfajta főorvos-beosztotta orvos-segédorvos hierarchia, mint nálunk. Mivel pedig erős egzisztenciális érdekellentét van köztük, nem falaznak egymásnak, és műhiba esetén azonnal megindul az orvos elleni procedúra. Sőt, maga a kórház jelenti az esetet az orvosi kamarának, amely nem az orvosok érdekvédelmi szerve, hanem állami intézmény. A vizsgálatot független szakértők végzik, és akár véglegesen elveszik az orvos működési engedélyét. Igaz, ezzel a szigorúsággal sokan vissza is élnek, ám az alapos vizsgálat után akár fordulhat is a kocka, a megtámadott vehet igénybe jogi eszközöket. Még egy kitűnő amerikai találmány: a műhibák számítógépes nyilvántartásba kerülnek, és hozzáférhetnek a betegeket képviselő jogászok. A szigorú szabályozás, a komoly, millió dolláros kártérítések miatt nagyon alaposan tájékoztatják műtét előtt a beteget. A szépsebészet kárvallottjai A félresikerült plasztikai beavatkozások nyomán indult alábbi perek közös nevezője a Szent István Kórház Kun utcai, égéssebészeti osztálya. Az objektum neve rendszeresen feltűnik a bírósági jegyzőkönyvekben. A Kun utcában történt Sz. Tamásné hasplasztikája. Sz.-né nyolc éve él elviselhetetlen fájdalmak közepette, és nem talál olyan orvost, aki a hasát elcsúfító, 67 centiméteres vágás nyomait úgynevezett rekonstrukciós műtéttel korrigálná. A jogerős közbenső ítélet ugyan megállapította a kórház felelősségét, ám a kártérítés összege felől még csak ezután dönt a bíróság. K. Kinga mellplasztikára vállalkozott, ám keble ma a hasáig ér. Az intézmény felelősségét jogerős ítélet rögzíti, miként első fokon szintén az egy kis hasplasztikára beugrott G. Józsefnénak adtak igazat. Rajtuk kívül még számos olyan "Kun utcai" van, aki megkeresett ügyvédet panaszával, ám utóbb a perindításról lemondott. Elsősorban attól féltek, pereskedés esetén nem lesz olyan szakember, aki helyrehozza őket. A maradandó fogyatékosságot okozó és karrierjét derékba törő orvosi műhiba miatt több millió forint kártérítést kér M. Gabriella. Az egykor Németországban fotómodellkedő hölgy 1995-ben, gyerekszülést követően vállalkozott mellplasztikára, ám az orvosi szakvélemény szerint a műtét következtében sebfertőzést kapott, a szi-likonokat ki kellett venni, majd utóbb az egyik mellét csonkolták. A jelenleg takarítónőként dolgozó M. Gabriella követelését az Interplasztika Kft.-vel, valamint másodrendű alperesként a Szent István kórházzal szemben próbálta érvényesíteni. A bíró az egyik tárgyaláson már elfogadta azon felperesi álláspontot, hogy a két alperes csak az eljárás elhúzására törekszik.