Szabó Marcel a Föld Napja alkalmából szerdán kiadott közleményében egyebek között kitért arra is, hogy a szabálytalanul tárolt veszélyes ipari hulladékok ezer tonnái évtizedek óta szennyezik a talajt, a felszíni és felszín alatti vízkészleteket és a levegőt. Esetenként értékes védett területek tőszomszédságában, mint a balmazújváros-lászlóházai hulladéktároló, vagy sűrűn lakott térségben, mint a Budapesti Vegyiművek Illatos úti telephelye esetében.
Az Együtt április 10-én közölte, hogy feljelentést tett környezetkárosítás miatt a Nemzeti Nyomozó Irodánál a Budapesti Vegyiművek (BVM) veszélyes hulladékainak ügyében. Baranyi Krisztina, az Együtt IX. kerületi önkormányzati képviselője azt mondta az MTI-nek, hogy bár az Illatos úti üzem működése hét éve leállt, azóta is veszélyes hulladékok szivárognak a talajba, a levegőbe, valamint tűz- és robbanásveszélyes anyagok is maradtak a területen.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek