Hochstein mellett a tárgyalásokon részt vett Hoyt Yee amerikai külügyi helyettes államtitkár is. A horvát kormány képviselőivel megvitatták Délkelet-Európa energetikai stratégiáját, de a lap szerint Horvátország számára a legfontosabb az INA-val kapcsolatos kérdések voltak. Hochstein ugyan kijelentette, hogy a Mol-INA kérdést az érdekelt feleknek kell megoldania, de a lap érdekes egybeesésnek tartja, hogy az amerikai küldöttség Zágráb után Budapestre utazik.
Ivan Vrdoljak nyilatkozata szerint az amerikai kormány képviselőit leginkább az Adriai-tengerben található kőolaj- és gázlelőhelyek kiaknázásának a lehetősége és a cseppfolyósgáz-terminállal kapcsolatos befektetési lehetőségek érdekelték. Ezek Hochstein szerint biztosíthatják Horvátország energetikai függetlenségét. Az amerikai tisztségviselő hangsúlyozta: az Egyesült Államok gázvásárlóból, gázeladóvá vált, ezért érdekében áll az amerikai és más forrásokból származó gáz befogadására tározókat építeni a mediterrán térségben is.
Egy hete a lap megbízhatónak nevezett forrásokra hivatkozva írt arról, hogy a magas szintű horvát-amerikai tárgyalások napirendjén szerepel majd az INA esetleges eladása valamely amerikai partnernek, miután az Exxon Mobile kinyilvánította érdeklődését az adriai fúrások iránt, emiatt megnőtt a többi olajipari társaság érdeklődése is a tenger mélyén meglévő olaj -és gázmezők iránt.
Korábbi sajtóértesülések szerint a horvát fél abban reménykedett, hogy a Mol 49 százalékos INA-részesedését a Rosznyeft vagy más orosz cég veszi át, ám az ukrajnai beavatkozás után ezt sem az Egyesült Államok, sem az Európai Unió nem nézné jó szemmel.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben