Egy vadonatúj légitársaság landol április 25-én Budapesten, a spanyol-katalán Volotea Airlines az olaszországi Velencéből indít járatokat Budapestre. A diszkont légitársaság hetekkel ezelőtt alakult és elsősorban Európa közepes méretű, más légitársaságok által nem kiszolgált városait kívánja összekötni.
Az új, spanyol befektetők által alapított Volotea Airlines első bázisrepülőterét, az olaszországi Velence Marco Polo kikötőjét köti össze rövidesen Budapesttel. A Volotea Boeing 717 típusú, 125 személyes repülőgépe szerdán, pénteken és vasárnap közlekedik a vízre épült olasz nagyváros repülőtere is a magyar főváros között. Ezen az útirányon az elmúlt hónapokban már nem volt légi összeköttetés. A Volotea bejelentése szerint a legolcsóbb egyirányú jegy (illetékkel együtt) 19 eurótól (körülbeül 5 500 forinttól) is kapható. Korábban a Malév, illetve a Carpatair gépei repültek Velencébe.
A Volotea Airlines Budapestet az elsők között vette fel a célállomásai közé Kam Jandu, a Budapest Airport Légiközlekedési igazgatója, Loredana Tramontano, a Volotea PR- és Ügyfélkapcsolati igazgatója pedig kijelentette, hogy azzal a szándékkal hoztuk létre a Volotea légitársaságot, hogy elérhető áron kínáljon közvetlen járatokat Európa közepes és kisebb méretű városai között. Az a céljunk, hogy előmozdítsák a hasonló nagyságrendű régiók közötti gazdasági kapcsolatokat.
A Volotea Airlines-t ebben az évben alapították, egyelőre 3 darab Boeing 717-es típusú, 125 személyes géppel. Első európai bázisa a velencei Marco Polo Repülőtéren lesz, innen elsősorban spanyolországi és olaszországi valamint más európai városokba indítanak járatokat. A Volotea Airlines-t a két korábbi Vueling-alapító, Carlos Muñoz és Lázaro Ros által létrehozott Alaeo S.L. vállalat hívta életre. A vállalat mögött két spanyol valamint egy amerikai befektetői csoport áll. Az Európai Unió előírásainak megfelelően a többségi tulajdonsok az európai befektetők.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Óriási meglepetést hozhat a december a postásoknak