Hardy Mihály tájékoztatása szerint a ferihegyi repülőtérnek három, egymástól független, nagyfeszültségű elektromos betápláló rendszere van, de a 2-es terminált úgy tervezték, hogy mindhárom leállása esetén is biztosítható legyen a légikikötő működése.
Az új csarnok, a SkyCourt alagsorában egy 80 ezer köbcentiméteres dízelmotor szükség esetén 30 másodpercen belül elindul és meghajt egy elektromos generátort, ami azonnal átveszi a terminál áramellátásának biztosítását. Péntekre virradó éjjel ennek a rendszernek az üzembiztosságát tesztelték a repülőtéri szakemberek, a teljes terminált lekapcsolták a külső áramforrásokról. Ennek során megállapították, hogy akár 24 órás áramkimaradás esetén is üzembiztosan tudják a terminált működtetni.
A közleményben Stephan Schattney, a Budapest Airport Műszaki Szolgáltató Központjának igazgatója kifejtette, a SkyCourt megépítése óta többször végeztek részleges teszteket, az összes rendszert együtt csak az után ellenőrizték, hogy megépültek a nagyfeszültségű betáplálás új vonalai. Hangsúlyozta, hogy ekkora nagyságrendű áramkimaradást még sohasem szimuláltak a repülőtéren. A tesztek során pár kisebb hibától eltekintve minden rendben ment - összegezte a tesztet az igazgató.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá