A nyílt tenderfelhívást az ajánlatkérő Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata tette közzé az uniós közbeszerzési közlönyben.
A város által kért szolgáltatás három, szervesen egymáshoz kapcsolódó részből áll, de az egyes elemeire külön-külön is lehet ajánlatot tenni.
Az első rész a kerékpármegosztó-rendszer (közbringarendszer) kialakítása, amely 3 gyűjtőállomást, valamint 15 hagyományos és 15 elektromos kerékpár szállítását és beüzemelését foglalja magában. A három állomás a következő: Béke park, Dózsa György út és Köztársaság útja 43.
A második rész az első folytatása - szintén 3 gyűjtőállomással - de feltételesen. Végül a harmadik rész a szenzoros levegő minőségmérő állomás kialakítása.
A nyertesnek létre kell hoznia a rendszer weboldalát, valamint az okostelefon alkalmazást is. A kiépítési idő 8 hónap.
Ajánlatot az tehet, aki az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három évben (de legfeljebb hat éven belül megkezdett) következő referenciával rendelkezik:
- az első és második résznél legalább 1 szerződésszerűen teljesített referencia, amely olyan közbringa rendszer kialakítására irányult, amely tartalmazott legalább 5 hagyományos és 5 elektromos közösségi kerékpár szállítását és legalább 1 közbringa gyűjtőállomás kiépítését is,
- a harmadik résznél legalább 1 szerződésszerűen teljesített referencia, amely legalább 1 levegő minőségmérő mikroszenzoros állomás szállítására és telepítésére irányult.
Az ajánlattételi határidő november 22.
Az értékelésnél az ár 90, a minőség pedig (a munka elvégzésének ideje, illetve többlet jótállás) 10 súlyszámmal szerepel.
A Napi.hu négy napja írt arról, hogy a T-Systems Magyarország Zrt. építheti ki Veszprémben a közbringa rendszert, nettó 197 millió forintért.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Őrjöng Irán vezetője, Trumpnak és az EU-nak is nekiment
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Óriási a kereslet az olcsó használt autók iránt, ez áll a háttérben
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Leállt az M3-as metró
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Meloni dühbe gurult, államellenesnek nevezte az erőszakos tüntetéseket
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte