A felmérés egyértelműen rávilágít arra, hogy ma már a kávézásnál minőség az elsődleges szempont a fogyasztók számára a kávé kiválasztása során - kommentálnak a tanulmányban.
Az otthoni kávéfogyasztás mellett pedig ugyanolyan népszerű a munkahelyi, vagy hosszabb utak során, a töltőállomásokon történő kávézás.
Kapcsolódó
A Mol megbízásából 2017 szeptemberében készített online felmérésben résztvevők több mint fele (62 százalék) naponta 2-3 alkalommal kávézik. 10-ből 3-an pedig már rögtön, az ébredést követő egy órán belül fogyasztják az első kávéjukat. Ami érdekes, hiszen a válaszadók kevesebb, mint negyede (23 százalék) mondta azt, hogy élénkítő hatása miatt kávézik. A többség a kávé finom íze, illata és aromája miatt vált rendszeres fogyasztóvá. A fogyasztók körében a legnépszerűbb kávé típus az eszpresszó (39 százalék), de minden ötödik kávéfogyasztó capuccinot vagy latte macchiatot választ.
A válaszadók több mint harmada otthon és munkahelyén kávézik, de minden tizedik fogyasztó elvitelre is vásárol kávét.
Hosszabb utazások során pedig 10-ből 7-en a töltőállomásokon történő kisebb pihenés beiktatásakor is rendszeresen kávéznak. A Mol felméréséből az is kiderült, hogy a fogyasztók számára elsődleges szempont a kávé minősége (28 százalék, ezt követően pedig az ár-érték arány, a kényelmi szempontok, valamint a megszokás játszanak szerepet abban, hogy hol fogyasztják kávéjukat.
A Mol Fresh Corner töltőállomásain elérhető kávé választékot a felmérésben résztvevők is jól ismerik és kedvelik, 10-ből 4 válaszadó már több mint 5-ször fogyasztotta el itt kávéját - derül ki a felmérésből.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani