A kormánypárti frakcióvezető kérdésre válaszolva elmondta, hogy kedden egyeztetett a Bankszövetség képviselőivel és világossá tette, hogy elfogadhatatlan a trükközés, és a törvények kijátszásának kísérlete. Azt kérte, hogy a szövetség mindent tegyen meg a törvény betartatása érdekében.
Rogán Antal közölte: erre ígéretet kapott, és hogy ez valóban így lesz-e, nyomon fogják követni. Készen állnak arra, ha kell, akkor úgy módosítsák a vonatkozó törvényt, hogy egyértelművé tegyék: 150 ezer forintig biztosítani kell az ingyenes készpénzfelvételt azoknak, akik jelezték igényüket. Emellett pedig szigorú büntetések lesznek a bankokkal szemben, azt tervezik, hogy akár 500 millió forintig megemelik a büntetés felső határát, ha egy bank a jogszabályokat megszegi - jelezte.
Legolvasottabb
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Milliárdokért licitált a világ elitje: a fiatalok luxust vettek, a tapasztaltak mesterművekre vadásztak
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Berobbant a nemesfém-őrület: soha nem volt még ilyen drága az ezüst
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma