Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter volt a Hotel Lentulai vendége, ahol kifejtette, hogy a kormány jogi csapattal készül arra, hogy minden rágalomnak következménye legyen. Azt is hozzátette, hogy minden esetben feljelentést tesznek.
Magyar Péterről úgy nyilatkozott, hogy „forrófejű, kiszámíthatatlan influenszer”, aki szerinte veszélyt jelenthet az ország stabilitására.
A miniszter megemlítette a baloldal adópolitikáját is, amelyek szerinte hátrányosan hatnának a középosztályra, valamint a pedofilügy következtében elinduló pletykákról is, amiket a kormány jogi eszközökkel kíván megfékezni.
Rogán Antal reakciója Semjén Zsolt országgyűlési beszédére közbeszéd tárgya lett, mivel a beszéd után nem tapsolta meg a miniszterelnök-helyettest. Most elmondta, azért nem, mert ő akkor az ellenfeleiket nézte, és azon volt elborzadva, amit ők műveltek.
Hozzátette:
Láthatólag azon tobzódtak teljes örömmel, hogy na végre, akkor most még többet beszélhetünk erről. Én ettől voltam elborzadva. Ezt néztem, mert tudtam, hogy ezt fogják csinálni, és természetesen ezt is csinálták.
Rogán Antal kihangsúlyozta, hogy a külföldi titkosszolgálatok befolyásolási kísérletei ellen is fellépnek, mert „nem maradhat következmények nélkül, ha Magyarország ellen dolgoznak”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Mindent megtettünk, hogy ne hagyjuk a tűzoltókat munka nélkül szenteste