Az akkor 125 éves múlttal rendelkező debreceni dohánygyár 2004-ben bezárt, és 380 ember került utcára. Most remény van arra, hogy ismét növekedjen a mezőgazdasági besszállítói háttér Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területeiről - tette hozzá Papp László alpolgármester. Bajusz Géza, a Róna Dohányfeldolgozó Kft. ügyvezetője megjegyezte: cégük 1993-ban 21 emberrel alakult. Az elmúlt években már csaknem 300 alkalmazottat foglalkoztató vállalkozás hússzorosára növelte a fogyasztási dohány előállítását, a cigarettahüvely-gyártásból pedig 12 százalékkal részesedik az európai piacon.
Évente jelenleg 6 milliárd szál cigarettahüvelyt és ezer tonna fogyasztási dohányt állítanak elő 50-50 százalékban hazai, illetve import alapanyagból. Tavalyi árbevételük elérte a 15 milliárd forintot, és hasonló bevételre számítanak az idén is - tette hozzá az igazgató.
A nyilvános cégadatok szerint árbevételük mintegy 25 százaléka származik exportból. Tavaly a cég adózott nyeresége 217 millió forint volt, mintegy 30 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.
Termékeik iránt Európa-szerte nő az érdeklődés, ezért kezdtek bele a csaknem 14 ezer négyzetméter alapterületű üzemcsarnok és raktár építésébe, ahol jövő tavasszal kezdődhet meg a gyártás - mondta az igazgató.
A beruházással 60 új munkahelyet teremtenek, amivel 360-ra nő a dohányipari foglalkoztatottak száma Debrecenben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

A szomszédba már betört a járvány

Brüsszel megunta az óraátállításosdit, el is dőlt a kérdés

Meghökkentően zárult az EU-csúcs, az ukránokon spórolhatnak

Kicsin múlt az atomkatasztrófa, vérfagyasztó hírek Oroszországból

Megdrágul az utazás Nagy-Britanniába

Pont akkor távozott Tiborcz István bizalmasa, amikor kijött az ÁSZ jelentése az MNB-alapítványokról

Bővül a támogatottak köre, jó hírt közölt az NGM

Rossz hírt kaptak a magyar munkavállalók: háromnegyedüket érinti a baj

Nem egészen az történt az állampapírokkal, amire mindenki számított
