A BKV 2020. március eleje óta folyamatosan biztosítja az általa üzemeltetett és forgalomba adott több mint 2000 jármű, autó- és trolibuszok, villamosok, metrók napi szintű takarítását és fertőtlenítését - olvasható a három társaság közleményébe.
A járvány visszaszorításának érdekében a kibővített takarítási protokoll részeként naponta fertőtlenítik a járművek vezetőállásait és a teljes utasteret, különös tekintettel azokra a felületekre, amelyekkel az utasok érintkeznek, ülések, kapaszkodók, nyomógombok. A járműveken kívül a metróállomások utasforgalmi területeit, a mozgólépcsők korlátait is - a megszokott napi takarításon felül - minden éjjel fertőtlenítik.
Az ArrivaBus is mindent megtesz annak érdekében, hogy az általa üzemeltetett járatokon az utasok és a járművezetők biztonságban legyenek - ráadásul mindezeket az óvintézkedéseket teljes mértékben a saját költségén végzi a vállalat. Az utasok védelmét szolgálja, hogy az összes buszt minden egyes nap alaposan fertőtlenítik, a járművezetők zárt fülkéit pedig speciális nanotechnológiás bevonattal látták el. Ez elpusztítja a rá került kórokozókat, így a buszvezetők nagyobb biztonságban dolgozhatnak.
Az ősz folyamán több forgalmas csomópontban, például a Deák téri metróállomáson vagy a Keleti pályaudvarnál is érintésmentes kézfertőtlenítő berendezéseket helyezett ki a BKK, ezzel is segítve a biztonságosabb utazást. Az ügyfélközpontok - több, a pandémiához kapcsolódó intézkedés bevezetése mellett - jelenleg is nyitva tartanak.
A novemberben kihirdetett veszélyhelyzet bevezetése óta a zsúfoltság elkerülése érdekében a reggeli és délutáni csúcsidőszakban az összes rendelkezésre álló jármű forgalomba áll.
A BKK továbbra is azt javasolja, hogy az utasok lehetőség szerint válasszák a mobiljegyet, illetve az automatákból vásárolják meg jegyeiket, bérleteiket. Utóbbi eszközöket is rendszeresen fertőtlenítik, a folyamatos takarítás mellett pedig higiéniai védőbevonattal is ellátták ezeket - olvasható a közleményben.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot