A nem jogerős döntés értelmében az állami társaságnak ki kell adnia a központi termelésmegjelenítő és -felügyeleti (ktm) -rendszerrel, valamint az MVM International AG-val kapcsolatos belső vizsgálatok elrendelő határozatait - számolt be a Népszava.
Az ellenzéki politikus adatkérését először azzal hárította el a cég, hogy a ktm-szerződés vizsgálatára szakértőket bízott meg, a vizsgálatok pedig zajlanak. A bíróság előtt pedig azzal érveltek, hogy ezek olyan "döntést megalapozó, folyamatban levő, komplex, több egymásra épülő lépésből álló folyamat indító dokumentumai", amit nem kötelesek kiadni. A bíróság szerint viszont, bár az előkészítő iratok tíz évig titkosak, az elrendelő határozatok nem tartoznak e körbe.
Kapcsolódó
Az MVM tavalyelőtt saját újonnan alapított, titokzatos svájci leányvállalatától, az MVM International AG-tól szakértők által szükségtelennek, csaknem ötmilliárdos árához képest talán ha néhány tízmilliós értékűnek tartott úgynevezett "központi termelésmegjelenítő" rendszert vásárolt. Akkori könyvvizsgálójuk, a KPMG ezt állítólag nem hagyta szó nélkül, így pénzügyi jelentésüket egy másik céggel fogadtatták el.
Legolvasottabb
Sorra zárnak be a magyarok kedvelt üzletei, súlyos ára lesz a mélyülő válságnak
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Dróntámadással fenyegették meg Orbán Viktort
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Lezárták a városrészt: éles hadieszköz kerülhetett elő a folyómederből
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre