Egyelőre nem zárult le az MVM Magyar Villamos Művek belső vizsgálata az állami energiacég által 2017-ben ötmilliárdért megvett, megfigyelők szerint értéktelen és szükségtelen "központi termelésmegjelenítő és felügyeleti" (ktm-) rendszer kapcsán - írja a Népszava. Az MVM elnök-vezérigazgatói posztját augusztus óta betöltő Kóbor György novemberben a Figyelőnek abbéli reményét fejezte ki, hogy december elejére rendelkezésükre állhatnak az üggyel kapcsolatos legfontosabb adatok.
Egyelőre feljelentés se született és számos jel szerint továbbra sem ez a kutakodás fókusza. Több érintettet még meg sem hallgattak. Az MVM által saját, nem sokkal azelőtt alapított svájci leányvállalatától, az MVM International AG-tól megvásárolt ktm-rendszer valós értékét a napilap forrásai legfeljebb százmilliósra becsülték.
Kapcsolódó
Az MVM a mérlegek május végi leadási időpontjában állítólag emiatt bontott szerződést az anyag ellenjegyzését erre hivatkozva megtagadó KPMG-vel. De hasonló sorsra jutott a több hónapos késéssel leadott anyagot végül ellenjegyző könyvvizsgáló is. Ősszel vezércserék voltak a cégnél.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek