A céget eredetileg egy olasz tulajdonos alapította 2015 szeptemberében. Az Unitreasury Kft. vásárolta meg a 80 százalékát az R-Kord Építőipari Kft. 2017 májusában, a 20 százalékát pedig az Opimus Group, amelyet később, 2017 augusztusában Opus Global Nyrt.-re kereszteltek át. Majd a társaság 2018 júliusában került át a Mészáros Lőrinc és felesége fele-fele arányú tulajdonában lévő Talentis Grouphoz.
Az új tulajdonosok tagi kölcsönt nyújtottak az Unitreasurynek, amely a kamataival együtt 2017 végén több mint 2 milliárd forintra rúgott, s a cég nyilvánosan elérhető éves beszámolójából kiolvashatóan azt a célt szolgálta, hogy azt az ugyancsak Mészárosékhoz tartozó, tiszapüspöki székhelyű, keményítőt és keményítőtermékeket gyártó, Kall Ingredients Kereskedelmi Kft.-be fektesse. Ez az összeg részben az addig egy vagyonkezelő kft. tulajdonában volt, alig 25 milliós éves forgalmú cég felfuttatását finanszírozhatta - írja az Mfor a cég történetéről.
A tavalyi év végén az Unitreasury már csaknem 4,3 milliárdos tagi kölcsönnel tartozott az az évben megjelent Talentisnek. A társaság most ebbe a cégbe olvad be, amelynek saját tőkéje a június 30-ai vagyonmérleg-tervezet szerint 12,7 milliárd forintról 13 milliárdra emelkedik, míg jegyzett tőkéje marad 51 millió forint.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére