A Reuters adatközlése alapján a február 8-12-i héten a benzin ára a mediterrán piacon, heti átlagban 7,4 százalékkal lett olcsóbb, a gázolajé 2,3 százalékkal került kevesebbe. A forint árfolyama ugyanezen időszak alatt, heti átlagban 1,8 százalékkal erősödött a dollárhoz viszonyítva. Az üzemanyagpiacokon a benzin és a gázolaj ára a hét első három napján csökkent, csütörtökön és pénteken emelkedett.
A mediterrán és más európai tőzsdei piaci folyamatok hatására összességében - a 27 százalékos áfával is növelten - a heti változások a benzin esetében a mediterrán piacon 7-9, a másik két piacon (ARA, NWE) 6-9 forint közötti árcsökkenést jelenthetnek. A gázolaj forintban mért ára esetében a mediterrán piacon 3-4 forintos a másik két piac árait alapul véve 4-5 forintos csökkentés lehetséges.
Miután azonban február 12-én a benzin ára 6 forinttal csökkent, ezért hétfőn, február 15-én, a benzinnél 2-3 forint közötti árcsökkentés bejelentése lehetséges, a dízelnél hasonló mértékű árcsökkentés képzelhető el. A döntést valószínűleg az is befolyásolja, hogy a hét utolsó két napján az üzemanyagárak (és az olajár) emelkedésbe fordultak, így emiatt el is maradhat az árcsökkentés. Mindezek alapján a GKI Energiakutató Kft. elemzése szerint a benzin ára 301-303 forint/liter, a gázolaj ára várhatóan 298-300 forint/liter körüli szinten változhat.
Az elmúlt egy év során a benzin ára 11, a gázolaj ára 17 százalékkal csökkent. Az árváltozások és az időszaki (utolsó publikált) átlagos keresetek változása miatt 16,5 százalékkal több benzint és 25 százalékkal több gázolajat lehet egy havi átlagos, nettó keresetből tankolni, mint egy évvel ezelőtt.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben