„Gyurcsány Ferencék ukrán-orosz kézbe adták a Dunaferrt, amit a brüsszeli szankciók tönkretettek” – ily módon jelentette be a kormány, hogy mentőövet ad az egykori vállalat elbocsátásra ítélt dolgozóinak.
A kormány leszögezte, céljuk, hogy a Vasmű dolgozóinak legyen állása és megélhetése.
Emlékeztettek, „a kormány összesen mintegy 33 milliárd forint támogatást nyújtott a munkahelyek megőrzéséhez és a bérek biztosításához. A kormányhivatal jelenleg is képzési lehetőségeket biztosít azok számára, akik új munkahely megtalálására törekednek. Ennek érdekében felvettük a kapcsolatot a régió kiemelt foglalkoztatóival, hogy felmérjük a képzési kínálatot és a potenciális elhelyezkedési lehetőségeket” – írták.
Azt írták, a képzések szervezése már folyamatban van, és felkészültek arra, hogy a Dunaferrt elhagyó dolgozóknak átképzési lehetőséget és támogatást adjanak.
A képzésben részt vevők számára a kormány legalább a minimálbér 70 százalékának megfelelő havi támogatást biztosít (jelenleg 186 760 forint), legfeljebb 12 hónap időtartamra
– közölték, hozzáfűzve azt is, hogy a 60 év feletti munkavállalók számára külön programot indítanak, mely igény szerint részmunkaidős foglalkoztatási lehetőségeket is kínál.
A közleményt azután adták ki, hogy csoportos létszámleépítésre került sor a Dunai Vasmű egyik üzemeltetőjénél, a Duna Rollingnál hétfőn, amikor is több mint 1700 dolgozónak mondtak fel. Július elsején pedig egy másik üzemeltetőnél, a Duna Furnace Dunai Vasmű Kft-nél 800 dolgozónak mondanak fel.
Tömeges leépítés a legendás gyárban: szinte mindenkit elküldenek
A Dunaferr két utódcége, a Dunarolling és a Duna Furnace több száz dolgozót bocsát el; már mozgolódnak a külföldi befektetők a gyár körül. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin