Sokan fejőstehénnek nézték a Dunaferrt, és csak a profitot vették ki belőle, semmit nem tettek bele. Egy iparipark-szerű működés valósulhat meg Dunaújvárosban, ami befektetőket vonz a városba, és újabb munkahelyeket teremt – mondta Mészáros Lajos, a Fidesz Fejér vármegye 04-es választókerület országgyűlési képviselője egy Facebook-videóban. Arról is beszélt, hogy a bezárás után, mi lesz a Dunaferr további sorsa. A terület az infrastruktúra, a kikötő, a vasutak és a közművek is állami tulajdonba kerülnek – tette hozzá.
A politikus emlékeztetett, 2022 végén bezárt volna a Vasmű, ha a választókerületi elnökkel együtt nem lépnek közbe, hogy a kormány tegyen meg mindent a megmentése érdekében. Három évig sikerült elhúzni a folyamatot, de ha egy ülésben bezárják a gyárat, az nagy baj lett volna. Hozzátette, most persze hasonló a helyzet, hiszen elküldték a dolgozókat, de végkielégítéssel, és kifizetett, nem ledolgozandó felmondási idővel, ami sokkal kedvezőbb helyzet, mint ami 2022 végén lett volna.
A politikus szerint a reményük a Liberty volt, akiben azonban csalódniuk kellett, hiszen nem hozta ide a befektetéseit és az ígért technológiaváltást sem, lényegében nem működtette a gyárat. Viszont pozitívum, hogy egy évig fizette a dolgozóknak a bért.
A Fejér Megyei Kormányhivatal az elbocsátott vasműves dolgozók számára kirendeltséget működtet a városban, amely koordinálja a képzéseket, továbbképzéseket és az új munkahelyen való elhelyezkedést.
A felépítmények egy része pályázati kiírás alatt van, két hónapon belül eldőlhet. Vannak érdeklődők, elsősorban a rolling üzemre és a Duna Furnace Dunai Vasmű Kft-re is. A pályázati kiírásban benne van, hogy környezetkímélő technológiát kell idehozni, így várhatóan új munkaerőigények jelentkeznek.
Mészáros szerint az elmúlt évtizedekben elmaradt beruházások, fejlesztések, technológiaváltás sodorta ide a vasműt. Fenntarthatatlanná vált az a környezetszennyezés, a város felé az a porterhelés, amely a lakosság egészségi állapotát is veszélyeztette. Ez a fajta működés valóban nem mehetett tovább, és így a további működés esetén egy komoly technológiaváltásra lenne szükség.
A felépítmények egy része pályázati kiírás alatt van, a sorsuk néhány hónapon belül eldőlhet. Vannak érdeklődők, elsősorban a rolling üzemre és a Duna Furnace Dunai Vasmű Kft-re is. A pályázati kiírásban szerepel, hogy új, környezetkímélő technológiát kell idehozni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol