Tahi Tóth László családja és a Vígszínház társulata mély fájdalommal és megtört szívvel tudatja, hogy Tahi Tóth László, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, kollégánk és barátunk türelemmel és méltósággal viselt betegség után életének 74 évesen elhunyt - írja közleményében a Facebookon a Vígszínház.
A 24.hu cikke szerint a színész egy tavaly január végi előadás közben lett rosszul, de az előadást nem szakította meg, az után viszont azonnal kórházba került, agyműtétet kellett végrehajtani rajta. Rehabilitációja fél évig tartott, és októberben kilenc hónap kihagyás után tért vissza a színpadra.
Tahi Tóth László 1944. január 23-án született Budapesten, és 1966-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Utána került a Vígszínház társulatához. Híresebb szerepe volt az Aranysárkány, az Egri csillagok, az Imposztorok, az Emberrablás magyar módra, a Kakuk Marci, az Ártatlan gyilkosok, a Kérők, a Dada, a Barbárok, a Halál sekély vízben, a Fej vagy írás és az Ötvenéves találkozó.
Pályafutása során Hegedűs Gyula-emlékgyűrűvel, Jászai Mari-díjjal, Ajtay Andor-emlékdíjjal, Érdemes és Kiváló művész címmel tüntették ki. Tavaly pedig megkapta a Kossuth-díjat is.
A fotó forrása: MTVA.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója