A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat nem indokolja a döntést, mindössze azt közli, hogy a tőkeemelést a tulajdonosi joggyakorló, vagyis a Miniszterelnökség költségvetésén belül, átcsoportosítással kell végrehajtani.
A Creditreform adatai szerint a Millenáris Nonprofit Kft. 2000-ben jött létre, 8,3 milliárd forint a jegyzett tőke, és a múlt évben 450 millió forint nettó árbevételt ért el.
A társaság a beruházója a Budai várból a Millenáris területére költöztetett Nemzeti Táncszínháznak, és működteti az egész Millenáris Parkot. Lapértesülések szerint idén február 7-től Glázer Tamás turisztikai szakembert nevezték ki a Millenáris Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának. Elődjét, Kriza Zsigmondot egyebek között azzal az indokkal menesztették, hogy nem rendelkezik fejlesztési tapasztalatokkal.
Legolvasottabb
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Koncert után tuszkolták csomagtartóba az X Factor győztesét
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Olyan történt a Marson, amiről eddig ember álmodni sem mert
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre