A Hatvani Autóelektronikai Dolgozók Független Szakszervezetének (HADFSZ) elnöke kijelentette: a dolgozói érdekképviselet követeléseit nagyrészt teljesítő, kompromisszumos bérmegállapodás született a magyarországi Bosch-csoport és a HADFSZ között.
Janik Tamás elmondta: a hatvani üzemben január végén megtartott kétórás figyelmeztető sztrájkot követően a munkaadói oldallal folytatott tárgyalásokon sikerült nemcsak alapbéremelést, hanem egyéb szociális, a munkavállalói hangulatot javító elemeket is tartalmazó konszenzusos javaslatcsomagot kidolgozniuk.
Kapcsolódó
Elmondása szerint ennek jóváhagyására vagy elvetésére öt napjuk volt a dolgozóknak, akik végül 74 százalékos arányban éltek a megállapodás-tervezet véleményezésének lehetőségével, végül a szavazásban részt vevők 94 százaléka támogatta a tervezetet.
A szakszervezeti vezető hangsúlyozta: a meggyőző arányú pozitív felhatalmazás birtokában írták alá a vállalat képviselőivel a megállapodást, amelyben 12 százalékos egységes alapbéremelés, valamint a negyedéves jelenléti bónusz bevezetése mellett munkaidő-kedvezmény és a karácsonyi időszakra vonatkozó pótlékok jelentős emelése is szerepel.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Csendben zajlik a változás, mégis mindent megváltoztat: kiszorulunk a netről
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani