Ma reggel mintegy 1500 fizikai dolgozó volt műszakban, és a becslések szerint ezer fő felett lehetett a sztrájkolók száma - mondta el a portálnak Kozma Zsolt, a Lear Munkavállalók Szakszervezetének elnök.
Kozma szerint a gyár működése 95 százalékban "bénult meg" a ma reggel 9 és 11 között tartott figyelmeztető sztrájk idején. A szakszervezeti vezető azt is elmondta, hogy a szellemi munkavállalók eközben nem támogatták a munkabeszüntetést. Az érdekvédelmi szervezetek sikeresnek tartották a sztrájkot.
A Robert Bosch Elektronika Kft. szóvivője szerint körülbelül nyolcszázan csatlakoztak a munkabeszüntetéshez.
A Bosch dolgozói 15 százalékos béremelést, negyedéves jelenléti prémium kifizetését - háromhavonta fejenként mintegy 100 ezer forintot - és jubileumi prémium kifizetését kérték a cégvezetéstől. Hiába adott tavaly kimagaslóan magas, átlagosan 18 százalékos fizetésemelést a vállalat, így is csak 989 forintra rúg az operátorok kezdő órabére, ami a térségben egyáltalán nem számít soknak - írtuk meg kedden.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező