A Samsung hazai leányvállalatának irányítását új vezető, Facskó István, az eddigi alelnök veszi át januártól. A Samsung korábbi elnöke, Dae Hyun Kim két és fél évig állt a cég élén, ez idő alatt a vállalat megduplázta árbevételét. A leköszönő elnök ezentúl a Samsung Visual Display üzletágának európai értékesítését és marketing tevékenységét irányítja.
Facskó István 20 évvel ezelőtt csatlakozott a Samsung magyarországi csapatához. Pályafutása során többek között Jászfényszarun a televíziógyár operatív irányításáért felelt, az utóbbi időszakban pedig alelnökként a vállalat értékesítési- és marketingtevékenységében játszott fontos szerepet. A szakember kinevezésének hátterében a Samsung üzleti eredményei is közre játszottak.
A Samsung Electronics Magyar Zrt. forgalma 2011-ben elérte a 340 millió dollárt. Különösen sikeres volt az okostelefonok piacán, ahol a kártyafüggetlen készülékek között első helyet szerzett. Tavaly eladott tévékészülékeinek 30 százaléka már Smart TV volt.
Legolvasottabb
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Lezárták a városrészt: éles hadieszköz kerülhetett elő a folyómederből
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Koncert után tuszkolták csomagtartóba az X Factor győztesét
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit