A Chardonnay du Monde nemzetközi borverseny a világ legjobb Chardonnay borait ismeri el. A márciusban megrendezett megmérettetésen 36 ország 604 bortétele szerepelt. Ebben a rangos mezőnyben nyert aranyérmet egyedüli magyarként a Thummerer pincészet Chardonnay-ja - adta hírül a magyar bortermelő.
Ez az eredmény azért is különösen értékes számunkra, mert a Chardonnay du Monde a többi nemzetközi versenytől jóval szigorúbb minőségi előírásokat támaszt, az egyik legmagasabb presztízsű díjak egyike - mondta Thummerer Vilmos, a pincészet alapítója. "Nagyon boldog vagyok, hogy Magyarország nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményt ért el, hiszen kilenc éremmel a negyedik helyen végzett a rangos verseny éremtáblázatán, Franciaország, Svájc és Kanada mögött. Nagyon kellett ez az elismerés a hazai borászatnak, mert a mögöttünk álló nehéz év után ki vagyunk éhezve a sikerre. Úgy gondolom, joggal lehetünk büszkék - nyilatkozta a borász.
Kapcsolódó
Az Egri Chardonnay Battonage 2019-es bor aranysárga színű, az illatában trópusi gyümölcsök és szőlő érződik tölgyes tónusokkal és battonage-fűszerekkel. Kóstolva száraz, harmonikus savérzet, krémes felszínű test, finoman melegítő alkoholérzet, összetett, aszalt gyümölcsös ízaromák, s szinte végtelen hosszúságú utóíz jellemzik - írja ismertetőjében Kovács Antal örökös magyar bajnok sommelier, aki 13-14 Celsius-fokon fogyasztva, krémes mártással kínált hal- és fehér húsú szárnyasételekhez, gombás tésztákhoz, sertéssültekhez ajánlja kísérőként a Thummerer pincészet díjnyertes borát.
Legolvasottabb
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Dühöngenek a fuvarozók a Hősök terén, ahova Lázár Jánost is várják
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Rémessé is válhat a karácsonyi vacsora, támad a reflux
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek