Több kínai csoport lemondta szállásfoglalását a koronavírus miatt - mondta az M1-en Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. A Híradóban elhangzott: hétfő óta sok a szállodai lemondás, mivel a kínai turistacsoportok lemondták útjaikat.
Nem csak kínaiak mondták le a szobákat; jó páran megijedhettek a vírustól a világban. Remélik, hogy ez a tendencia a következő hetekben nem fog folytatódni -idézte az MTI Flesch Tamás.
A szállodában gyakrabban fertőtlenítenek - mondta Dobos Tamás, a Hotel Parlament szállodaigazgató-helyettese. A kollégák többször mosnak kezet, a recepciós pultban is elhelyeztek kézfertőtlenítőt és maszkokat is beszereztek.
A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a leghatékonyabb módja a koronavírus elleni védekezésnek a gyakori kézmosás. Bense Tamás háziorvos az M1-nek azt mondta, lehetőleg langyos, folyóvízzel és folyékony szappannal kell kezet mosni. Ajánlott az alkoholos zsebben hordható fertőtlenítő is, amit útközben is lehet használni.
A repülőtéren is sűrűbben fertőtlenítenek, és aki kért védőmaszkot, kapott a munkához.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban