A járvány következtében tavaly ötödével kevesebb könyv jelent meg Magyarországon, a könyveladásból származó hazai árbevétel pedig 15-20 százalékkal esett - mondta a Világgazdaságnak Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke. A nagy hálózatban működő könyvesboltok jobban állták a sarat, ezek bevételei kevesebb mint 10 százalék csökkentek.
A tavaly októberben 59 kiadó válaszai alapján készült helyzetkép szerint az elmúlt év első kilenc hónapjában a kiadók 62,71 százalékának csökkent a könyveladásból származó árbevétele, a címszámok, vagyis az újonnan megjelent könyvek száma a kiadók 76,27 százalékánál esett. Az utolsó negyedévre tervezett és már megjelent címek száma az 59 kiadó 66,1 százalékánál zsugorodott, és 11 kiadónál (18, 6 százalék) nőtt az előző évhez képest.
A mikro- és kisvállalkozásoknak adják a magyarországi könyvpiac 40 százalékát, jellemzően nonfiction kiadványokon keresztül. Ezek a vállalkozások dobják piacra a tudományos, ismeretterjesztő, művészeti könyveket és a szakkönyvek nagy részét is. Az MKKE információi szerint sok vállalkozás hibernálta a tevékenységét, és várja az újraindulás lehetőségét. Gál Katalin szerint az idei első, ténylegesen megtartható könyvünnep a június 10-13-i ünnepi könyvhét lehet. Az MKKE már le is foglalta Budapesten az esemény központi helyszínét, a Vörösmarty teret.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot