Az útépítési közbeszerzés eredménytelenségét az ajánlatkérő NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
A NIF május 30-án hozta ki nyertesnek az EuroAszfaltot, de a NIF felett tulajdonosi jogokat gyakorló Építési és Beruházási Minisztérium július 26-án közölte vele, hogy az országos közutak és műtárgyaik létrehozását és működtetését a koncesszióköteles tevékenységek közé vonta. Ennek a projektnek a kivitelezési feladatai is a koncesszió jogosultjának feladata lett.
A NIF-től elkerült a szóban lévő projekt, így a szerződés teljesítésére képtelenné vált.
Ajánlatot tett még a közbeszerzésen a Colas Út Építőipari Zrt. és a Duna Aszfalt Projekt Zrt. is.
A Napi.hu május 6-án közölte, hogy a Themis magántőkealap vezette konzorcium nyerte el a nemzeti autópálya-koncessziót 35 évre. A győztes RAD-rendszerben kezelheti és építheti a magyar autópályákat. A Mészáros Lőrinc és Szíjj László elmúlt tíz évben milliárdossá vált vállalkozók érdekeltségeivel felálló konzorcium sok feladatot vállal magára.
A kivitelező céheknek a Themisnél kell kopogtatni, ha dolgozni szeretnének.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója