A piacon jelenleg valamivel három százalék felett mozog az NPL-ráta (nem teljesítő hitelek aránya), az Ersténél ennél is alacsonyabban. Bár az világos, hogy ezek az arányok nem tarthatók fenn, duplázódásnál nagyobb kiugrást nem szeretnék belelátni a jelenlegi helyzetbe - mondta a Világgazdaságnak Szabados Richárd, az Erste Bank vállalati üzletágának vezetője.
A bank mostani, 70 százalék környéki hitel/betét aránya mellett egyébként még egy háromszoros emelkedést is elbírnának, de ennek az esélyét minimálisnak látja a szakember. Ennek leginkább az az oka, hogy a cégek likviditási helyzete jó, és első körben a szabad forrásaikat csoportosítják át, ha átmeneti gondjaik támadnának. A gondok akkor kezdődnek, amikor a hitelek összege meghaladja a likvid forrásokét
Nem látnak pánikot a vállalatoknál a magas infláció miatt, inkább azt, hogy az ügyfelek keresik a támpontokat a kialakult helyzetben. Tömeges leállás vagy gyárbezárás az Erste ügyfeleinek körében nem fordult elő, és a banki kapcsolatokban sincs törés, vagyis nem nőtt érezhető mértékben a késedelmes fizetések aránya.
Szelektálják az üzletfeleket
Ahol rövid időn belül nagyon megugrottak a költségek – például az építőiparban –, ott azt látjuk, hogy a cégek saját erőből igyekeznek előteremteni a többletforrásokat, így egyelőre nem látszanak a növekvő nemteljesítés jelei. Az ugyanakkor biztos, hogy az infláció, az emelkedő bérek nagy nyomás alatt tartják a vállalati szektort, amely így kevesebb, de jobban fizetett munkaerő alkalmazásával próbálja megoldani a működést.
Ezzel párhuzamosan a partneri kör szelekciója is zajlik, tehát azokat az ügyfeleket tartják meg a vállalatok, akik képesek a megnövekedett árakat megfizetni. Ennek a folyamatnak persze a fogyasztásra is hatása lesz, hiszen az előbb stagnálásba, majd csökkenésbe fordul át.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)