A társaság szerint nem felel meg a valóságnak a Népszabadság csütörtöki számában megjelent állítás, amely szerint akár 1700 milliárd forintot (a paksi bővítés árának a felét) is meghaladhatja annak az atomtemetőnek az építési költsége, amely a reaktorok leszerelési hulladékának, illetve a kiégett fűtőelemeknek a végleges tárolására szolgál majd.
Az RHK hangsúlyozta: a cikkben említett összeg a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapból finanszírozott összes kiadást fedezi. Ennek csak egy része a nagy aktivitású hulladék elhelyezése, aminek várható költsége 2015-ös bázisáron 745 milliárd forint, ami a létesítés és a majdani üzemeltetés költségein túl a jövőbeni lezárás és felügyelet összegét is magában foglalja 70 évre.
Kapcsolódó
A társaság szerint értelmetlen az összehasonlítás a paksi bővítési beruházás és a nagy aktivitású hulladék elhelyezésének költségei között. A paksi atomerőmű blokkjai évtizedek óta termelnek, a keletkezett radioaktív hulladékot akkor is erkölcsi és jogi kötelessége az országnak biztonságosan tárolni, ha holnaptól egyáltalán nem működne atomerőmű Magyarországon - írta az RHK.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat