Az erről szóló szerződést kedden írták alá. A GYSEV Zrt. idén áprilisban írt ki ajánlattételi felhívást öt villamos mozdony beszerzésére, a jelenleg folyamatban lévő közbeszerzési eljárás eredményétől függ, hogy a hitelkeretből mekkora összeget hív majd le a GYSEV Zrt.
A tervek szerint a vasúttársaság két darab kétáramnemű, dízel segédhajtással is ellátott, valamint három darab háromáramnemű mozdonyt vásárol, ugyanakkor a közbeszerzési eljárás lehetőséget biztosít további négy, legalább kétáramnemű jármű beszerzésére.
A megállapodás értelmében a magyar állam 80 százalékos garanciát vállal a hitelszerződésből származó fizetési kötelezettségekre, a fennmaradó 20 százalékra az OTP Bank vállal hitelgaranciát.
A kölcsön hozzájárul az Ausztria és Magyarország közötti kulcsfontosságú határszakaszon a vasúti infrastruktúra hatékonyságának fejlesztéséhez, egyúttal erősíti a fenntartható személy és teherszállítás versenyképességét, és növeli a vonzerejét - mondta Baranyay László, az EIB közép-európai hitelezésért felelős elnökhelyettese.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól