Meghatározott ütemezés szerint halad a Volán-társaságok átalakítása - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő NV) Zrt. Első lépésként 2012 végéig hét régiós céget alakítanak, a Volánbusz és hat regionális társaság (holding) létrehozásával. A Volánbusz Zrt., mint önálló régiót alkotó társaság működik majd tovább. A jelenleg működő Volán-társaságok pedig az adott régiós holding irányítása alá kerülnek, de jogi önállóságukat az átalakítási folyamat első szakaszában megtartják.
Az MNV szerint a régiós átszervezés eredményeként kialakuló holdingok az eddigieknél hatékonyabb, versenyszempontból felkészültebb vállalatok lesznek, ami a szolgáltatás minőségének javításával az utazók érdekét is szolgálja.
Az átalakítási folyamat egyik fő lépéseként az elkövetkezendő hetekben a Volán-társaságok közgyűlésein a jelenlegi vezérigazgatók más vezetői megbízást kapnak és kinevezik a régiós vezetőket. A személyi döntéseket az MNV Zrt. költséghatékony módon, a szakmai szempontok figyelembevételével, az érintettekkel közös megegyezésre törekedve készítette elő.
Ennek megfelelően az új régiós vezetők a Volán-társaságok jelenlegi vezérigazgatói közül kerülnek ki. A korábbi vezérigazgatók döntő többsége pedig az adott társaságnál, a létrejövő holding vezetői struktúrájában segítik az átalakítást.
Az átalakítás következő ütemében az MNV Zrt. feladata a teljes fúzió megvalósítása, melynek eredményeképpen összesen hét Volán társaság marad. A tervek szerint a teljes szervezeti integráció 2014 végére valósulhat meg.
Amint arról beszámoltunk, Fónagy János államtitkár szerint a regionális Volánok létrejötte után indulhat a buszbeszerzés.
Legolvasottabb
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Koncert után tuszkolták csomagtartóba az X Factor győztesét
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Olyan történt a Marson, amiről eddig ember álmodni sem mert
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre