A tranzakció lezárása után a két társaság közösen fejlesztheti a szolgáltatásait - indokolták a tulajdonrész-vásárlást, amely illeszkedik a vállalatcsoport energiaszolgáltatás-fejlesztési stratégiájához. A részesedés megszerzésével bővül az MVM Csoport energiahatékonysági portfóliója, a Sysco-Lux pedig stabil tulajdonosi háttérre számíthat - írta az állami cég az MTI-nek küldött közleményében.
A budapesti székhelyű Ausztriában leányvállalatot működtető - Sysco-Lux évek óta stabilan, nyereségesen működik. A legutóbbi beszámolója szerint 2020-ban és 2021-ben is 700 millió forintot meghaladó forgalommal, és több mint 60 millió forintos nyereséggel zárt. Árbevételéből tavalyelőtt majdnem 30 millió forint, tavaly pedig már több mint 40 millió forint származott külföldi értékesítésből.
Az MVM Optimum Zrt. az MVM Csoport kizárólagos tulajdonában álló társaság. Tevékenységi köre a hagyományos közműszolgáltató szerepen túlmutató üzletágakra terjed ki, többek között a megújuló energiaforrásokon alapuló termékekre vagy elektromos közlekedési szolgáltatások (e-töltő telepítés) piacára - olvasható a cég honlapján. Árbevétele a tavalyi beszámoló alapján egy év alatt 941 millió forintról 1,8 milliárd forintra nőtt, ugyanakkor 2020-ban 270 millió forintos, 2021-ben 648 millió forintos veszteséggel zárt.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat