Tavaly 41 millió betoncserepet gyártott a magyar tulajdonú vállalkozás, 25 százalékkal többet, mint 2014-ben. Az öt leányvállalatból álló csoport hamarosan megépíti második külföldi gyárát a Kolozsvártól 40 kilométerre fekvő Aranyosgyéresen, ahol a próbagyártást követően 2017-ben indulhat a termelés.
A gyár mellett a városban létrehoznak egy új logisztikai központot is. A teljes barnamezős beruházás értéke várhatóan megközelíti a 3 millió eurót, amit a cég saját forrásból finanszíroz. Az új gyár évi 10 millió tetőcserép gyártására lesz képes. Ezzel a régió vezető betoncserép gyártójává válhat a cég.
Várakozásaik szerint az új családi otthonteremtési kedvezmény (csok) jelentősen élénkíti majd a piacot, ahogy az új lakások értékesítését terhelő áfa 5 százalékra csökkentése további jelentős lökést adhat a lakásfejlesztési projektek elindulásának. Mindezekkel évente akár kétszer több új lakás épülhet meg számításaik szerint.
A cégnek 208 alkalmazottja van, Magyarországon két, Szlovákiában egy gyárat működtet. Leányvállalatai vannak Horvátországban, Romániában, Szlovákiában, és Szerbiában.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben