Sikerül gyorsabban pótolni a forgalom kiesését a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, mint ahogyan gondolták. Ebben szerepe van a meglévő és az új légitársaságoknak, például a nem régen alapított, spanyol Volotea Airlines-nak - mondta Kam Jandu, a Budapest Airport Zrt. légkiközlekedési üzletágigazgatója mai sajtótájékoztatóján.
A Volotea Airlines június 1-jétől indítja első járatát a Budapest-Velence (Marco Polo reptér) útvonalon, ami aztán majd hetente közlekedik - mondta Alfons Claver, a spanyol Volotea Airlines kommunikációs igazgatója, aki a Napi Gazdaság Online-nak elmondta, hogy éves, tehát nem időszakos járatról lesz szó.
Nyáron teljes kihasználtságra számítanak, egyéb időszakban pedig 75-80 százalékos telítettséget várnak. A diszkont cég Budapesten a 2-es terminált használja. A Volotea 125 férőhelyes Boeing gépeket közlekedtet az útvonalon, és ülésfoglalási rendszert működtet. A diszkont cég általában a városokhoz közelebbi repülőtereket használja. Az igazgató érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy nyitottak más budapesti útvonal iránt is, de egyelőre az első járatra koncentrálnak, s későbbi terjeszkedésük ennek függvénye.
A Volotea Airlines alapvetően a kisebb és közepes városok közötti közvetlen kapcsolat kiépítésére törekszik, és elkerüli a nagy elosztó központokat.
A légitársaság szakemberei szerint 70 európai város, 500 útvonal nincs kellően lefedve, ezek közé tartozik a Budapest-Velence útvonal is, ezért döntöttek e mellett. A légitársaság jellemzően tehát olyan útvonalakon repül, amelyet eddig nem közlekedtek gépek - mondta az igazgató. A cég felmérése szerint körülbelül 300 millió olyan utas van Európában, akik átszállással kénytelenek eljutni a célállomásra, a társaság tehát őket akarja megszólítani. A cég információi szerint a Velencébe tartó magyar utasok zöme Münchenben száll át.
Korábban a Malév és a Wizz Air is repülte az útvonalat, de felhagytak ezzel.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük
Bejelentés érkezett a SZÉP-kártyákról: őrült költési roham várható, az oka is kiderült