Ismét egy kedvező évet tudhat maga mögött a drogérialánc: a válság utáni visszaesést követően immár 2013 óta töretlenül két számjegyű forgalomnövekedést produkál. A bevétel mellett a profitját is feltornázta a Rossmann, még ha nem is olyan látványos mértékben, mint az előző években: az adózott eredmény 2,33 milliárdról 2,7 milliárd forintra bővült 2015-ben. Az eredményből a társaság 1,74 milliárd forintnyi osztalékot hagyott jóvá.
A vállalat beruházásokra, felújításokra a 2014-es 248 millió forint után tavaly 315, 24 millió forintot költött. A társaság igyekezett folytatni korábban megszokott expanzív politikáját: kilenc új boltot nyitott ki és csak egy üzletet zárt be, így országosan 191 boltot számlált. Ilyen sok üzlete a láncnak még nem volt, 1993-as magyarországi megjelenése óta (a mélypont előtt, 2010-ben volt 190 üzlete) .
A korábbi évekhez képest kedvezőbb a boltbezárási adat is, a hazai kiskereskedelem válságának mélypontján - 2011-ben - a társaság 15 üzletét volt kénytelen becsukni, s még 2014-ben is 5 boltjára került lakat.
A Rossmann dolgozóinak átlagos létszáma 1289 fő volt tavaly, amely 90 fővel több, mint 2014-ben. A vállalat némileg növelte a fizetéseket is: a kifizetett bértömeg a 2014-es 2,69 milliárd után 3,12 milliárd forintra növekedett 2015-ben. Az egy főre jutó éves átlagos bérköltség 2,42 millió forintra rúgott az üzletláncnál tavaly.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól