A tavalyinál jóval több görög szigetre lehet majd repülővel eljutni, és visszakerülnek a kedvenc nyaralóhelyek palettájára az olasz és a spanyol városok is - derül ki a napilapban szerdán megjelent interjúból.
Drámai drágulásra egyik országban sem kell számítani, a forint-euró árfolyam mozgása sem indokol most olyan mértékű áremelést, amely számottevő változásokat okozna – jelezte a piaci szakértő. A görögországi, a horvátországi és a többi, Földközi-tenger melletti úti célon az átlagos részvételi díj négycsillagos szállodában, félpanziós ellátással 250-300 ezer forint személyenként. Törökországba a 2019-eshez hasonló árakon lehet most utazni.
Kapcsolódó
A szakma várakozásaihoz képest jelentős nagyságrendű igény mutatkozik a tengeri hajóutakra is.
Egyelőre nem tudni, hogy a nemzetközi utaztatás koronavírus-járvány miatti leállása mennyi vállalkozást kényszerített leállásra. A nyilvántartó hatóság adatai szerint 2019. december 31-én 989 bejegyzett iroda volt, most 950 van, vagyis a számukban nincs drámai változás. Jelentősen csökkent viszont az utazásszervező cégek száma, a pandémia előtt 410 működött, most viszont csupán 220, és velük együtt a lekötött kapacitások egy része is eltűnt.
A belföldi turizmust a Széchenyi-pihenőkártya pörgeti, amelynek használatakor a tapasztalatok szerint a kártyatulajdonosok kevésbé árérzékenyen döntenek – mondta Molnár Judit.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Abszurd, ami a kórházakban történik, kitálalt egy gyógyszerész

Óriási botrány lehet Európában, ha kiderül, hogy ez tényleg megtörtént Romániában

Kiesett egy bíboros a konklávéból, előkerültek Ferenc pápa levelei

Nem csillog olyan fényesen az arany, az olaj ára pedig egyenesen bezuhant

Már tárgyalnak a kínaiak a németországi autógyárak felvásárlásáról

Megenyhült a minisztérium: mentesülnek egy rövid időre a szigorú korlátozás alól a teherautók

Döntött az EU: kőkemény tilalmat vezetnek be ezeknél az étrend-kiegészítőknél

Elképesztő fordulat: Nagy Mártonnak igaza lesz a GDP-vel, már nem kell sokat várni rá

Beindultak a fűnyírók, de zöldzsákhiány bénítja Budapest kertvárosait
