Guller Zoltán hangsúlyozta, a változtatás célja, hogy megbízható minőséget kapjanak a vendégek, függetlenül attól, szállodába, vagy magánszálláshelyre látogatnak.
Az új - több mint tíz országban működő - minősítési rendszer 2022. januárjától indul, a besorolás költségeit pedig a turisztikai ügynökség ingyenesen végzi 2024-ig.
A turisztikai ügynökség vezetője szólt arról, a jövő héten elfogadásra váró törvénymódosítás a szálláshelyekhez hasonló online adatszolgáltatást ír elő a vendéglátóhelyeknek és különböző turisztikai attrakciók biztosítóinak is.
Guller Zoltán úgy fogalmazott, szándékuk, hogy a turizmus és vendéglátás irányítása ne intuíciók alapján, hanem - a nyugat-európai, amerikai multinacionális vállalatok mintájára - adatokra támaszkodva történjen.
Az MTÜ vezérigazgatója szerint a parlament támogatásával jogszabályban rögzíthetik a turisztikailag kiemelt jelentőségű település fogalmát is.
Guller Zoltán aláhúzta, az oltási igazolványnak továbbra is kiemelt szerepe marad az ágazatban, hiszen a koronavírus nem tűnt el. A vezérigazgató abban bízik, hogy Magyarországnak nyárra sikerül elérnie a 6 millió beoltottat, amivel szerinte visszatérhet az emberek korábbi szabadsága.
Megjegyezte továbbá, hogy a jelenlegi foglaltsági állapotok alapján talán még a tavalyi nyárnál is erősebb forgalom várható a magyarországi szálláshelyeken.
Legolvasottabb
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük
Rendkívüli bejelentés: Leó pápa a Vatikánba hívatta a bíborosokat
Szilveszteri Szuperlottó: 7 milliárdért megy a játék a következő 11 napban
Eltűnik egy fontos jelzés a szupermarketekből, nem árt résen lenni
Személyi következménye lett a kitudódott vezetői fizetéseknek a HUN-REN-nél
Durva üzenet a mosógépen, visszavitték az utcán hagyott meglepetést
Megint a románok tettek keresztbe: füstbe ment az MVM Csoport biznisze
Elfogyott a türelem: Karácsony hangosbemondókon üzen a kormánynak