Jövő januárra készül el a Hungaropharma X. kerületi telephelyén az új logisztikai központjuk, a beruházás értéke négymilliárd forint - idézi a cégvezetőt az MTI.
A tavalyi jó eredményt Feller Antal a piaci bővüléssel, növekvő piaci részesedéssel magyarázta. Mivel a Teva 2017 novemberében beszüntette gyógyszer-nagykereskedői tevékenységét, a Hungaropharmának 10-15 százalékkal kellett a kapacitását növelni a megnövekedett kereslet miatt. A cég élete mindig is híven tükrözte a magyar gyógyszer-kereskedelem gazdasági és morális állapotát. A vállalat története visszanyúlik a 19. század elejére, újkori történelme pedig az 1949-es államosításhoz köthető, amikor is megalakult a Gyógyáruértékesítő Nemzeti Vállalat.
A rendszerváltás gyökeres változást hozott az egész ágazat számára, az addig elosztó vállalat nagykereskedővé vált, monopolhelyzetének megszűnése ellenére is piacvezető tudott maradni - mondta.
A Hungaropharma évente 135 millió doboz gyógyszert értékesít, napi rendelései elérik a 9500-at, 18 ezer feletti az általa forgalmazott termékek száma, gyártói és beszállítói partnerei száma 350. A cégcsoport adózás előtti eredménye tavaly 5,59 milliárd forint volt a 2017-es 5,47 milliárd forint után. A nyilvános cégadatok szerint az adózás utáni nyereség 4,44 milliárd forintot tett ki az előző évi 4,73 milliárd forint után.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját

Földbe állnak az amerikai légitársaságok Trump tarifapolitikája miatt

Itt a fordulat a háborúban? Ötéves tűzszünetről érkezett konkrét ajánlat

422 km: Volt, aki kétszer is körbefutotta a Balatont egy hétvége alatt

Durván bezuhant Trump népszerűsége

Lecsapna a Huawei az Nvidia helyére a kínai chip piacon

Panellakások: Nem is gondolnánk, micsoda rejtett értékekkel bírnak

Trump első száz napjának mérlege: az USA elnöke megdönti az eddigi világrendet

Szelfizett a kormányfő a pápa temetéséről, népharag zúdult rá
