Október végére fejezhetik be a nyomozást a május 29-i halálos dunai hajóbaleset ügyében, és legkésőbb januárban emelhetnek vádat az eddigi egyetlen gyanúsított ellen - értesült a napilap.
Ennek az is a feltétel, hogy addig nem kerül elő olyan újabb adat vagy bizonyíték, amely további nyomozati cselekményt igényel. Jelenleg egy újabb szakértői véleményre várnak.
A Magyar Nemzet szerint Magyarországon négy olyan hajózási (nautikai) szakértő van, aki segíthetné a bűnügyi vizsgálatot, ám közülük egy a Hableányt üzemeltető cég (Panorama Deck Kft.) műszaki vezetője, azaz őt nem kérhetik fel ilyen munkára.
Az első összevont - nautikai, vízügyi és műszaki - szakértői véleményét azt mondta ki, hogy a Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitánya hibázott, megsértve a hajózási előírásokat, egyebek mellett nem tartotta be az előzési szabályokat .
Jelenleg arra várnak, hogy a kapitány védőjének kérésére készülő második szakértői véleményre is megszülessen. A napilap azonban úgy tudja, hogy ez a készülő szakvélemény nem fog jelentősen eltérni az elsőtől.
Legolvasottabb
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Sorra zárnak be a magyarok kedvelt üzletei, súlyos ára lesz a mélyülő válságnak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Olyan történt a Marson, amiről eddig ember álmodni sem mert