A GVH-hoz beérkezett jelzések szerint a televíziós műsorszolgáltatók a jelentősebb méretű műsorterjesztő vállalkozások számára kedvezőbb díjak mellett nyújtják szolgáltatásaikat, mint a kisebb műsorterjesztőknek. Így a kisebb műsorterjesztő szolgáltatóknak eleve magasabb költségeik keletkeznek, mely akár versenyhátrányt is jelenthet számukra, ami a verseny (kínálat) torzulását vagy korlátozását okozhatja.
Ez végső soron oda vezethet, hogy a hazai fogyasztók választási lehetősége kevesebb számú szolgáltatóra, rosszabb ár-érték arányú programcsomagokra korlátozódik. Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke ezért úgy döntött, hogy ágazati vizsgálatot indít e folyamatok feltárására és a szükséges beavatkozás azonosítására - jelentette be a hivatal.
A műsorterjesztő (például a kábelhálózatot működtető vagy más technológiát használó) vállalkozások a műsorszolgáltatóktól vásárolt tartalmakat programcsomagokba szerkesztik, majd e csomagokat értékesítik a fogyasztóknak. A műsorterjesztők műsorokért fizetendő díjainak mértéke így jelentősen befolyásolja azt is, hogy a fogyasztók számára milyen áron tudják kínálni szolgáltatásaikat. A kisebb méretű műsorterjesztő vállalkozások által viselt magasabb költségek hatással lehetnek a televíziós műsorok kínálatára és a fogyasztói árakra.
Ugyanakkor a nagyobb műsorterjesztők által generált fokozottabb ár- és minőségi verseny, illetve egyes hírközlési szolgáltatók hatékonyságának növekedése a fogyasztók számára akár pozitív hatásokkal is járhat. Az ágazati vizsgálat ezért kiterjed a piaci folyamatok fogyasztói jólétre gyakorolt hatásának vizsgálatára is.
Mindezek tisztázása érdekében a GVH a műsorszolgáltatók és műsorterjesztő vállalkozások közötti árazási viszonyok alakulása tekintetében felméri
- a műsorszolgáltatás és műsorterjesztés jellemzőit és összefüggéseit,
- ezen összefüggéseknek a piaci szereplők stratégiájára, valamint a nagykereskedelmi piacon érvényesülő árakra kifejtett hatását,
- a méretgazdaságossági szempontokat.
Az érintett piac vállalkozásai kötelesek együttműködni a versenyhivatallal az ágazati vizsgálat során, melyet a hatóság nyilvános jelentés közzétételével zár majd le. Amennyiben a vizsgálat piaci torzulásokat tár fel, ezek kezelésére a GVH versenyfelügyeleti eljárást indíthat, ajánlásokat tehet a piac szereplőinek vagy jelzéssel élhet a jogalkotó felé.
A most megindításra kerülő ágazati vizsgálattal a GVH hozzá kíván járulni ahhoz, hogy a vizsgált piacokon a vállalkozások közötti verseny a fogyasztók érdekeit a legjobban szolgálja, mind a szolgáltatók közötti választási lehetőségben, mind a versenyképes áraknál.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani