A GVH vezetője a járványt kiaknázó ügyeskedők megfékezését nevezte az első célnak. "Négy vállalkozással szemben indult eljárás megtévesztő hirdetések miatt, egy honlap pedig az eljárásindítás hatására függesztette föl a működését" - mondta az elnök.
A GVH emellett aktívan vett részt abban az európai fellépésben, amely az online platformokat a jogszerűtlen tartalmak mellőzésére kérte. Több millió megtévesztő reklám és tartalom tűnt el ennek hatására az online térből - közölte a versenyhivatal vezetője.
Felgyorsítják az összefonódási eljárásokat
A gazdaság helyreállítása, a munkahelyek megőrzése és újrateremtésének érdekében felgyorsítják az összefonódásokkal kapcsolatos engedélyezési eljárások lezárását, a jogsértő kis- és középvállalkozásokat pedig bírságolás helyett lehetőség szerint csak figyelmeztetik, és a megelőzést szem előtt tartva törekednek a versenyjogi tudatosság javítására. A megelőzés bizonyos fogyasztói rétegek, például a fiatalok, és sérülékeny fogyasztók esetében különösen fontos, ezért a GVH a jövőben is kiemelten fogja segíteni ezeket a csoportokat a jogsértések felismerésében, és a csapdák elkerülésében.
Zavar lenne a műsorszolgáltatási és -terjesztési piacon?
Rigó Csaba Balázs a további feladatok közül kiemelte az építőipari alapanyagok drágulása okán a piaci háttér vizsgálatát. Zavarokat észleltek a műsorszolgáltatási és műsorterjesztési piacon is, ezért a piaci szereplők árazási gyakorlatait is ellenőrizni szeretnék. Hangsúlyos feladatnak tekinti emellett a kartellekkel, különösen a közbeszerzési kartellekkel szembeni küzdelmet, és ebben számít a Közbeszerzési Hatóságra, valamint az Állami Számvevőszék, az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság (EUTAF) és a Miniszterelnökség támogatására is.
Szigorú fellépést ígért továbbá a jogszerűtlen kereskedelmi gyakorlatok és csalások ellen is, főképp, ha gyermekek és családok az áldozatok. A GVH az elrettentés mellett a lehetséges fogyasztói kompenzációk felé akarja terelni a vállalkozásokat. A GVH 2019-ben 600 millió forint juttatott vissza a fogyasztókhoz ilyen formában.
Rigó Csaba Balázs hangsúlyozta, az innovatív, egyszerűsített, papírmentes munkafolyamatok bevezetésével a mindennapi munkavégzést is egyszerűsítette, és közölte, hogy kezdeményezte a hivatal csatlakozását a nemzeti korrupcióellenes együttműködéshez - írja az MTI.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Trump-hatás? Óriási kaszában a korábbi demokrata-párti milliárdos

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Érkezik az AUDI első e-autója, a jól ismert karikák nélkül

Hét fantasztikus világörökségi emlék került veszélybe
