A börze azt közölte, hogy felkészült a feladatra, több sikeres tesztet hajtott végre. Kína 1993-ban már megpróbálkozott a határidős jegyzés bevezetésével a belföldi piacon, de a próbálkozás kudarcot vallott, a kereskedést egy évvel később leállították a rendkívül nagy árkilengések miatt.
A Dow Jones kiadó által működtetett MarketWatch azt közölte, hogy a külföldi befektetők közvetlenül részt vehetnek a március végén induló kereskedésben, nem kell előzőleg külön kereskedési pontot nyitniuk Kínában. (Atomerőműveket építene Kína.)
Kapcsolódó
Azt is lehet már tudni, hogy egy-egy ajánlat 1000 hordóra vonatkozik, a hordónkénti legkisebb ármozgás 0,1 jüan. A napon belüli ár egyelőre szűk, 4 százalékos sávban mozoghat, ha kitör ebből, felfüggesztik a kereskedést.
Elemzők szerint a nagy olajtőzsdéket egyelőre biztosan nem veszélyezteti majd a sanghaji börze, amely azonban idővel trendalakító lehet Ázsiában és ha sikeresen integrálódik a globális kereskedési rendszerbe az jelentősen felértékelheti a jüant szerepét a világkereskedelemben.
A Société Générale adatai szerint az olajpiacok döntő részén dollárban zajlik a kereskedés. Naponta mintegy 82,2 millió hordó (1 hordó=159 liter) kőolajjal kereskednek a világon, és ebből csupán 300-350 ezer hordó, amit nem dollárban adnak és vesznek.
Kína tavaly lekörözte az Egyesült Államokat és a kőolaj legnagyobb importálója lett a világon. Kína tavalyi olajimportja napi átlagban mintegy 8,43 millió hordó volt - emlékeztet az MTI.
Fotó forrása: Shutterstock
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Elindult a lavina: ez lehet a következő ország, amelyik betiltja a Facebookot