Október 11-én a Dália és Vércse kör-IC járatokon áll forgalomba egy új 1. és prémium osztályú IC+ kocsi. A MÁV-Start két hetes bemutató időszakot szervezett, aki október 11-25 között ezekre a járatokra vált másod- vagy első osztályú jegyet, külön felár nélkül próbálhatja ki az új 1. és prémium osztályú IC+ kocsi szolgáltatásait, akár a bőr ülésekkel berendezett prémium fülkét is - írja közleményében a vasúttársaság.
Október 25-től már négy ilyen kocsi közlekedik menetrendszerűen a kör-IC, valamint a Záhony – Nyíregyháza – Budapest és a Sátoraljaújhely – Miskolc – Budapest IC járatokon.
Kapcsolódó
A kör-IC-ben októberben forgalomba álló, új 1. és prémium osztályú kocsinak köszönhetően több megyeszékhely és nagyváros elérhetővé válik a prémium fülkékkel is rendelkező kocsikkal. Emellett az Utasellátó vendéglátás is visszatér a Budapest Keleti – Miskolc – Nyíregyháza – Debrecen – Szolnok – Budapest Nyugati vonalakon.
Október 11. és 24. között egy IC+ kocsi áll forgalomba a Budapest-Keleti és Budapest-Nyugati között közlekedő kör-IC járatban, a 7:30-kor Keleti pályaudvarról induló Dália IC-ben és a Nyugati pályaudvarról 14:18-kor visszainduló VÉRCSE IC-ben. Erre a két IC-re jegyet váltó utasok szabadon kipróbálhatják az új IC+ kocsit, beleértve az 1+ osztályú prémium fülkét és az Utasellátó szolgáltatást a bisztrószakaszban.
1000 forintos felár a prémium fülkéhez
Október 25-től már négy új IC+ 1. és prémium osztályú kocsi közlekedik, amelyre már kötelező lesz a jegyváltás. A kocsi 1. osztályú termes helyeire és a csendes fülkébe a „normál” 1. osztályú menet- és helyjegyet kell megváltani. A prémium fülke az 1. osztályú menetjegy és az esetlegesen szükséges IC pótjegy mellett 1000 forintos helyjegyváltással vehető majd igénybe. A prémium szakasz utasainak ajándék kávéval vagy teával kedveskedik az Utasellátó a bisztrószakaszban.
A kör-IC mellett a 100-as (Záhony – Nyíregyháza – Budapest,) és a 80-as vonali (Sátoraljaújhely – Miskolc – Budapest) IC járatokon, naponta 6-7 vonaton találkozhatnak az utasok az új IC+ 1. és prémium osztályú kocsikkal.
Nagy járműcserét terveznek
„A közlekedési infrastruktúra színvonala meghatározó tényezője a fenntartható növekedésnek. A kormány a következő egy-másfél évtizedben a környezetkímélő és energiahatékony vasutat állítja a közlekedésfejlesztés középpontjába. A vasút versenyképességének megerősítése érdekében a járművek minőségi cseréjére kétezer milliárd forintot szánunk 2030-ig. Az utasok színvonalas kiszolgálása érdekében az igényeikhez illeszkedő, hatékonyan üzemeltethető, korszerű járműállomány kialakítására törekszünk, amelynek átlagéletkorát 25 év alá tervezzük csökkenteni. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium megközelítése szerint a gazdaság jövője magyar, high-tech és zöld, a MÁV IC+ családja pedig maradéktalanul megfelel e szándékoknak” - mondta el Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára.
„Az IC+ járműgyártásra nagyon büszkék vagyunk, szorgalmasan és kitartóan dolgoznak a kollégák a sikerért a szolnoki üzemben, a hazai vasúti gépgyártás fellegvárában. Járműveink magas magyar hozzáadott értékkel készülnek, fejlesztő csapatunk tehetséges, fiatal mérnököknek ad lehetőséget. A Vasút Európai Évében 21. századi, európai színvonalú prémiumutazást kínálunk utasainknak, amellyel az 1. osztály feletti, prémium kocsiosztályon találkozhatnak. Járműállományunk folyamatos fejlesztésén dolgozunk, a modern vezérlőkocsi prototípusa is tervezés alatt van már, várhatóan 2024-ben készülhet el az első jármű” - mondta Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)