Az Ikarus buszok korábbi beszállítója, a 113 éves múlttal rendelkező cég tájékoztatása szerint a most aláírt szerződés értéke megközelíti a 300 millió forintot.
A hosszú távú megállapodás alapján magyar műszerfalakat építenek a cseh traktorokba, ezen felül más műszereket - elsősorban nyomás- és hőmérsékletadókat - is szállít a magyar cég.
A KMGY a megnövekedett igények kielégítésére új üzemcsarnokot hoz létre budapesti központjában, a mintegy 600 négyzetméteres létesítmény a tervek szerint egy hónapon belül elkészül, és új dolgozók felvételével is számolnak - közölte a cég. Az üzemben a legkorszerűbb gyártósorok kapnak helyet, itt összpontosul a cég kutatás-fejlesztési tevékenysége is. Ez utóbbiban szintén partner a cseh gyár, hiszen a megállapodás értelmében mindig a legkorszerűbb műszerfalat építik be a traktorokba.
Zelenka Pál, a KMGY meghatározó tulajdonosa a közleményben hangsúlyozza: részt akarnak venni a magyar buszgyártás megújításában, amelyhez a műszerfalon kívül más csúcsminőségű terméket is tudnak szállítani.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Terjed a rémhír, hogy csökkennek a lakásárak
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már