A nyertes végül 2 201 000 forintot fizetett a pakettért.
A Dunaferr nincs könnyű helyzetben, a patinás acélipari cég az elmúlt évben botrányt botrányra halmozott. A G7 szerint most hiába nyeri meg valaki az árverést, ha az igazgatóság végül megvétózza az állami pakett átadását. A gond csak az, hogy a Dunaferr körüli botrány egyik alapja, hogy jelenleg nincs igazgatóság. Legalábbis jogi értelemben, mert egyébként több önjelölt vezető is lenne.
Kapcsolódó
A vállalat többségi tulajdonosa a ciprusi bejegyzésű, de orosz-ukrán tulajdonban lévő Steelhold Ltd, amelynek részvényesei között elég erős konfliktus alakult ki az elmúlt években. Tavaszra ez odáig fajult, hogy a magát a Steelhold képviselőjének valló ügyvéd egy biztonsági őrökből álló csapattal próbálta átvenni a céget.
A cégnél a korábbi menedzsment van házon belül, ám a működésüknek elvileg nincs jogi alapja. Az elmúlt hónapokban többször is próbáltak új igazgatóságot kinevezni, de ezt a cégbíróság minden esetben elutasította törvényi aggályok miatt. Sokat elárul, hogy a vállalattal kapcsolatban csak az idén több mint hetven különböző cégbírósági bejegyzés történt: változási kérelmek, azok visszavonása, vagy elutasítása, fellebbezések, bírósági döntések, tévesen iktatott iratok. Ennyi bejegyzés a legtöbb cég esetében a teljes működés során sem keletkezik.
Úgy hírlik, hogy az orosz Matalloinvest bánya- és acélipari cég folytat tárgyalásokat a dunaújvárosi acélmű megvásárlásáról az orosz állami fejlesztési bankkal, a Vnyesekonombankkal. Mivel utóbbi a Steelhold Ltd. több mint 50 százalékát birtokolja, ha az ügyletet nyélbe ütik, akkor a Dunaferrnek is új nagytulajdonosa lesz. A tárgyalásokról ráadásul épp egy nappal azelőtt jelentek meg az első hírek, hogy az állam részesedésére megindult volna a licit.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni