Rakoncza Zsolt az elmúlt 17 évben sikeres vezetői és senior értékesítési pozíciókat töltött be olyan informatikai és telekommunikációs vállalatoknál mint a Fortinet, a Huawei, a Symantec, a Microsoft és a Telenor. A Dell Technologies-nál mostantól ő felel a vállalat teljes tevékenységért, az ügyfélkapcsolatokért, valamint a disztribútori- és partnerkapcsolatokért.
"Egész karrierem során az informatikában dolgoztam, ezért folyamatosan arra törekszem, hogy támogassam a magyar szervezeteket digitális átalakulásuk felgyorsításában és legértékesebb erőforrásuk, az adataikban rejlő értékek kiaknázásában" - mondta kinevezése kapcsán Rakoncza Zsolt.
Kapcsolódó
A Dell Technologies az új kinevezés kapcsán Kovács Tamásnak - aki megbízott vezetőként február 1. óta irányította a vállalatot -, valamint a korábbi vezérigazgatónak Dienes-Oehm Tivadarnak is megköszönte áldozatos és eredményes munkáját.
Az eddigi vezető Dienes-Oehm távozásáról lapunk megkérdezte a társaságot, amely arról tájékoztatott, hogy a leköszönt vezető 2005-ben csatlakozott a Dell Magyarország csapatához sales managerként, majd regionális igazgató (NEE & UCIS) és a Dell EMC Magyarország vezérigazgatója lett. A szakember 2019 januárjában a Dellnél töltött közel 14 év után úgy döntött, hogy új kihívásokat keres.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat