Nem tartja fent tovább az állam azt a projektcéget, ami a Dél-budai Centrumkórház beruházásait készítette volna elő – közölte a HVG-vel Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, melyre az Infostart is hivatkozott.
Az eredeti terv szerint idén adták volna át a centrumkórházat, ami ezidáig semmit nem haladt. Szeptemberben azonban az előkészítést irányító Bedros J. Róbert arról beszélt: nem törlik a projektet, hanem átütemezik.
A DBC Dél-budai Centrum Projekt Beruházó és Ingatlanfejlesztő Zrt. az alapítása óta mintegy 8 milliárd forintot használt fel, melyben az eddig elkészült tervek kifizetett összege is benne van. A tervek szerint az intézmény 1,2 millió ember ellátására lenne alkalmas.
Most azonban a tárcavezető közölte: nem ez a cég fogja befejezni a projektet.
Mint fogalmazott, „minden felügyelőbizottsági tagnak folyósított havi pár százezer forint is pénz, és ha a beruházás halasztása miatt egy projektcégre nincs szükség, azt meg kell szüntetni.” Kijelentette, hogy a Centrumkórház előkészítéséért felelős vállalkozás is erre a sorsra jut.
A miniszter úgy véli, nincs szükség a cég működésére, amíg a beruházás nem indul el, ezért legkésőbb jövő júniusig megszüntetik a DBC Zrt.-t. Addig azonban le kell zárni a tervezés-előkészítési munkákat – tette hozzá.
Gulyás szerint ugyanis a cég tartozik még a kórház tervezésére kötött szerződés utolsó részletével, ami mintegy 2,7 milliárd forintot jelent. Ez azonban meglátása szerint nem megy zökkenőmentesen, a tervellenőrzési fázist az Építési és Közlekedési Minisztérium folytatja le, ami az év végére zárulhat le – fogalmaz a HVG. A lapnak a miniszter úgy nyilatkozott, hogy ezután vagy bíróság előtt vagy békésen zárják le az utolsó fázist.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani